Glasgow Coma Scale

Azaz Glasgow skála (vagy Glasgow-i kómaskála), ahogy azt orvosi körökben használják, egy neurológiai skála, amely alapján meghatározzák az éberségi szintet, bizonyos egyszerű és praktikus vizsgálatokat követően. (Fejsérültek tudatállapot vizsgálatára fejlesztették ki az 1970-es években.) Bár nem vagyok jártas a témában, de úgy hiszem a 15-ös skálán a normál ébrenlét a 15, a kóma pedig a 3-as szint.

Tudom, ez igazából teljesen véletlen, hogy épp Glasgowban alkották meg ezt a rendszert és semmi köze a városban (régióban / országban) régóta uralkodó alkoholproblémához... de akkor is... ez azért vicces...

Igazából a Hunterian Museumban már sokszor jártam, de csak most figyeltem fel arra a vitrinre, amely bemutatja a Glasgow skálát (melyet természetesen az egyetemen fejlesztettek ki).

Mindenképpen ajánlom a múzeumot azoknak akik Glasgowba látogatnak, egyrészt érdekes és igen sokrétű a gyűjtemény, másrészt pedig a Glasgow University szépséges épületében található. És a kilátás is klassz az épületből a városra.

Danny Macaskill: The Ridge

Ez a videó egyszerűen csak gyönyörű!
És persze megint Danny Macaskill és Skye...

Közvetlenség, skót módra

És most természetesen a "skót" jelzőt nem spórolós, garast a fogához verő értelemben használom. (Mióta Skóciában élek, azóta ezt a jelentését számomra teljesen el is veszítette a szó, valószínűleg az ellenkező tapasztalataim miatt.)

Amiről mesélni szeretnék, az egy nagyon érdekes jelenség, ami általában jellemző a skótokra. Az, hogy barátságosak, nyitottak, türelmesek és udvariasak, egy pár nap után mindenki számára egyértelmű, aki ide látogat. Sokkal nyitottabbak más kultúrákra, mint pl. mi, magyarok. Persze ennek rengeteg történelmi, földrajzi, gazdasági oka van, most nem ezekről akarok beszélni.
Azt hiszem az alap-érzést mindenki átélte már, aki csak Bécsig utazott, vagy szinte bármerre Európa nyugati felén: mintha néhány ráncot letöröltek volna az arcokról, mintha könnyebbek lennének a cipelt terhek, mintha többre becsülnék ember voltukat...
Persze ez csak a felszín, és természetesen nem a kolbászból húzott kerítésről akarok beszélni... :-)

A történetem a következő: futólag ugyan, de ismerek egy kisgyerekes családot, akik szintén Glasgow West End nevű városrészén laknak. Egy reggel összefutok velük az utcán, és az anyuka kissé feldúlva meséli, hogy épp az állatorvostól jönnek, mert a kissrác aranyhörcsögét az éjjel megtámadta egy patkány. Hát igen, igen ők tudtak róla, hogy a padlón van egy rés, ahol bejutnak a patkányok, de hát azt betömték, és gondolták, akkor így rendben lesz a dolog. De valahogy kirágták a patkányok, és bejöttek megint, és az aranyhörcsögöt megtámadták a kis kalickájában és hát megsérült szegény, ezért most elvitték a dokihoz...
A történethez hozzátartozik, hogy nem egy csóró, ágrólszakadt családról van szó, teljesen normális középosztálybeliek.
Én csak kapkodtam a levegőt, hogy most tényleg, két kisgyerekkel nem jutott eszébe, hogy a patkányjárta ház talán nem a legjobb hely a srácoknak? És ha már tudod, hogy vannak patkányok a házban, akkor miért nem hívsz egy szakembert, vagy legalább próbálod meg kicsit szakszerűbben megoldani a helyzetet? De ami a legdurvább az egészben, az mégiscsak az, hogy ezt tök simán elmeséled fűnek-fának, egy cseppnyi szégyenérzet nélkül...
Valahol mélyen persze látom az ártatlanságot az egész mögött, de valahogy ehhez még nem szoktam hozzá, és talán már nem is fogok...

Fehér könyv

Szóval, ezt a bejegyzést hónapokkal ezelőtt kezdtem el írni, de valahogy sosem lett belőle semmi, egészen mostanáig. A függetlenségi szavazás közeledtével azonban egyenes arányban erősödik a kampány is, tehát muszáj befejeznem...

Szeptember 18-án, csütörtökön dönthetünk arról, hogy Skócia független országként, az Egyesült Királyságból kiválva, vagy pedig továbbra is az Egyesült Királyság részeként létezzen a jövőben. És igen, én is szavazhatok, tekintve, hogy életvitelszerűen itt élek, itt fizetem az adót...stb. Ami az első sokk ebben az egész kérdésben. Mert pl. azok a skótok, akik életvitelszerűen valahol máshol élnek, na ők nem szavazhatnak erről az igencsak (őket is érintő) kérdésről.
Egyfelől ez persze rém megtisztelő, hogy ennyire becsülnek. Másrészt viszont hiába bújom a sajtót és tájékozódom a kérdésben, sosem lesz meg ugyanaz a kulturális és politikai háttértudásom a (szerintem) megalapozott döntéshez, mint egy skótnak. Egyszerűen vannak dolgok, amiket az anyatejjel kell magunkba szívni, és ez pl. ilyen.
A képen látható Fehér könyvet (cirka 600 oldal) már egy jó ideje közzétették, és elviekben pont a fent említett tájékoztatást hivatott segíteni. De szerintem egyrészt nincs élő ember, aki ezt elolvasta volna, másrészt meg inkább persze egyfajta meggyőzés az IGEN mellett, nem pedig tényszerű segédanyag a döntéshozatalban... (ami baromi idegesítő egy idő után).

Fantasztikus, hogy szaporodik az elmúlt hetekben az IGEN szavazók tábora. Vagyis azoké, akik ezt ki is fejezik. Mostanában Glasgowban (és megkockáztatom, egész Skóciában) teljesen normális jelenségnek számít, hogy emberek a ruhájukon, táskájukon YES vagy NO feliratú kitűzőket viselnek (YES= a függetlenségpártiak, NO=a "better together" hívei, akik mindent hagynának úgy, ahogy van). Vagy az ablakaikba hatalmas YES/NO feliratokat tesznek ki.

Érzésem szerint jobban kifejezik a döntésüket az IGEN szavazói, jóval több YES pólót, matricát, bicikliutánfutót...stb. látni, mint az ellenkező táborét. De talán ezt a városrész (West End) is befolyásolja (sok diák, tehetősebb középosztály, 50-es hippik, akik még mindig zöldek és küzdenek a fenntartható fejlődésért).

Amit nagyon izgalmasnak tartok ebben a (mondhatni) történelmi pillanatban, az az, hogy egyáltalán nem az általános politikai irányultság határozza meg azt, hogy ki merre felé hajlik. És amit nagyon jó átélni az egész kampány kapcsán, az a színtiszta demokrácia, amit szagolni lehet a levegőben. Ez most egy döntéshelyzet, mindenki elmondhatja a véleményét. És kész, ennyi, nincs gyűlölködés, acsarkodás, egymás mocskolása. Legalábbis az utcákon, a politikai (had)színtér az persze kicsit más...

A közvéleménykutatások szerint elég közel van egymáshoz a két vélemény, tehát szoros lesz a vége, a mai adatok szerint 53% a nem és 47% az igen aránya. Szerintem ennél nagyobb különbség is lehet a nem javára. Hát majd meglátjuk csütörtökön.

Annyi bizonyos, hogy egyszeri alkalomról van szó, és igen sokan figyelik a pálya széléről, hogy mi történik, első sorokban pl. a katalánok és a baszkok...

Isle of Mull / Staffa / Iona

Mull szigetén jártunk nemrég, és útbaejtettük a kicsiny kis lakatlan Staffa szigetét is, valamint tettünk egy röpke látogatást Ionán.
Csak pár kép most ezekről a csodás helyekről, az a néhány nap amit ott töltöttünk nagyon kevés volt a sziget(ek) felfedezéséhez, úgyhogy mindenképpen megyünk még...
Remek, hogy ugyan nagy a turistacsalogató ereje a helynek, mégsem annyira zsúfolt, mint pl. Skye vagy Arran szigete.
Mull mindössze 50 percre van komppal Obantól, szóval nem távolság (viszont Oban mindentől olyan messze esik... :-)).

Fossil tree, Mull egyik nyugati kis nyúlványán

a vulkanikus tevékenység fantasztikus nyomai

Staffa/ Fingal's Cave

Staffa/ kár, hogy csak egy-egy órára látogatható a sziget földi halandó turistáknak

Fingal barlangja, a méretek nem igazán látszanak, de kb 20 m magas lehet 

Staffa/ hatszögletű bazaltoszlopok mindenfelé

Staffa/ még közelebbről

Iona fehér északi tengerpartja

... és csodás sziklái

Mull/ Tobermory egy szürke délután

Mull/ Tobermory egy napsütéses délelőtt

Peony, avagy pünkösdi rózsa

Szép csokor pünkösdi rózsát kaptam a napokban, csak úgy kiteszem, most sokkal jobban mutat, mintha pl. az időjárásról posztolnék...

Gasztro-off

Nem szoktam gasztronómiai kalandozásokat tenni itt a blogon, de most mégis kivételt teszek, mert az utóbbi időben annyi izgalmas új dolgot tanultam, hogy egész kis csokor jött össze belőlük.

Szóval nagy újdonság, hogy elkeztem házi tésztát készíteni. Csak egy tésztakészítő (formázó/nyújtó) gép kell hozzá, meg némi türelem, mint megtudtam. És fantasztikus, mennyivel finomabb, mint a bolti... Aztán kipróbáltam a házi pesto készítést is. Kicsit macerás, de megéri.

a száradó tészta

házi pesto

és a kettő együtt

És még pár édesség: a répatorta mintájára kipróbáltam a céklatortát is, némi csokoládéval. Nagyon klassz lett, de senki nem találta ki, hogy cékla van benne, amíg meg nem mondtam, szóval a répához hasonlóan nem túl karakteres a cékla íze sem...Szóval remek, ha valaki nem szereti a céklát, de pl. a vasbevitel miatt szeretne sokat enni belőle...

És végül nagy felfedezésem, a FLAN. Mindig is azt hittem, hogy ez egy olyan ráérős-háziasszonyos desszert, amivel órákat lehet pepecselni a konyhában, de pozitívan csalódtam. Pár hónapja kaptam egy "flanera" nevű edényt (Spanyolországból), ami kb így néz ki:
Nagy előnye, hogy zárható a teteje.
Ebben elkészítve a karamell alapot, majd kuktában gőzölve, gyakorlatilag 15 perc alatt kész a flan...

Gyors recept, ha valakinek kedve támadt hozzá:

6 ek kristálycukorból karamellt olvasztunk, majd amikor szép aranybarna a színe és egységes, áttetsző, akkor óvatosan körbe forgatva az edényünket, lassan felvisszük az edény falára is, minél magasabbra. 

Majd 3 tojást felverünk egy másik edényben, hozzáadunk 6 ek cukrot, egy fél csomag vaníliás cukrot (vagy vanília aromából pár cseppet), majd 3-4 dl tejet. Jól elkeverjük és finom szűrőn átszűrve a karamellizált falú edénybe öntjük. Normál kuktában 10-12 percen keresztül gőzöljük (forrástól számítva, tehát amikor "fütyülni kezd a kukta"). Hagyjuk kihűlni, majd kifordítjuk az edényből egy magasabb falú, de lapos tálba.

Pusztító tűz a Glasgow School of Art épületében

Év végi kipakolásra készültek a Glasgow School of Art diákjai, amikor tűz ütött ki az épületben, tegnap délben.
A tűz keletkezéséről most annyit lehet tudni, hogy az alagsorból indultak a lángok, és öt emeleten keresztül pusztítva, pár órán belül már az épület tetejét nyaldosták.
A bbc így adott hírt a sajnálatos eseményről.

Az egész eset szomorú persze (tényleg egyedülálló épületről van szó), de valahogy megintcsak arra a furcsa helyzetre hívja fel a figyelmet, hogy ebben az országban (és most nem csak Skóciára gondolok, hanem az egész Egyesült Királyságra) halálosan rettegnek a tűztől, a lehető legostobább óvintézkedéseket is megteszik a tűzesetek kivédésére, és mégis nagyon gyakori, hogy tűz üt ki.
Vajon miért? Mármint leszámítva azt, hogy a lakóépületek nagyrésze fafödémes...
Nem tudok pontos statisztikákat, de számomra úgy tűnik, hogy itt sokkal-sokkal gyakorabban van tűz, mint Magyarországon. Otthon egy tűzoltóra 1112 lakos jut, míg itt 1516 (2011-es adatok.). Szóval nem óriási a különbség, nincsenek annyival jobban leterhelve az itteni tűzoltók. És a géppark valószínűleg itt kicsit jobb meg korszerűbb, mint otthon. És mégis... Talány marad egyelőre mi az oka a dolognak (mert ugye az emberi butaságot mint tényezőt megemlíteni elég durva udvariatlanság lenne), de ha rájövök a titok nyitjára, feltétlen megírom.

Addig is sok erőt a Glasgow School of Art diákjainak és dolgozóinak! Nem is akarom elképzelni mit érezhet az, akinek az egész éves munkája veszett oda...

Arran

Isle of Arran. Már a név magában is olyan szép...

2013 nyarán jártam már itt egyszer, de akkor bringával jöttünk és inkább a sziget északi részét jártuk be (Isle of Arran Distillers, esetleg ha egyszer előásom az akkori képeket, majd fotók is jönnek, mert már akkor nagyon megtetszett a hely). 

Idén tavasszal viszont kifejezetten a Goatfell miatt mentünk vissza erre a kicsiny kis szigetre Skócia nyugati partjainál. Glasgow kies kis városától mintegy bő órányira van kocsival Ardrossan, ahonnan a komp indul Brodick-ba, a sziget "fővárosába". A lelkes kirándulókat nem kényeztetik el sűrű kompjáratokkal, de azért nem lehetetlen egy nap alatt megjárni Glasgowból Arrant, rajta pedig a 874 méter magas Goatfell csúcsot.

Az első reggeli komphoz igyekeztünk tehát egy gyönyörűnek ígérkező szombat reggelen, ami 7-kor indul. (Glasgowból tehát 6-kor start.) Kicsit neccesen, de elértük, a hajó teljes utazóközönsége (már aki épp nem aludt) nekünk szurkolt, hogy a parkolóból a pár száz méteres távot a jegypénztárig mihamarabb lefussuk. Határozottan az volt az érzésem, ha ugyanez otthon történne, akkor már a parkoló bejáratánál közölnék velünk, hogy felejtsük el ezt a járatot és várjunk közel két órát a következőig, mert ez már elment... (Az amúgy némileg megnyugtat, hogy spanyol és iráni útitársaim ugyanezzel a gyanúval éltek saját országukat illetően. Tény, hogy mindenki nagyon segítőkész volt.)

Szóval 55 perc finom ringatózás következett a kompon a gyönyörű reggeli fényekben. Majd megérkeztünk Brodickba, és rögtön neki is vágtunk a kis kirándulásunknak. 

Az "indulási oldal" látható a képen, ennek a kis öbölnek a másik feléről indult fölfelé az ösvényünk. A képen balra a Glen Rosa bejárata (szabad fordításomban Rózsavölgy - najó, persze tudom nem is az...:-)).

És itt már teljesen elénk tárul a Goatfell (vagy Goat Fell). Persze egyáltalán nem magas, még nincs 900 méter sem, csak az teszi kicsit nehézzé ezt a túrát, hogy gyakorlatikag tengeszintről indulunk. Pár kilóméterre Brodicktól kezdődik az ösvény, amit kinéztünk magunknak, odáig a tengerpatron, golfpályák mellett, valamint a Brodick Castle körül elterülő arborétum mellett visz az utunk.

Emelkedőben, szépen, kitartóan kaptatunk felfelé. Hihetetlen alakú kövek, ahogy a csúcshoz közeledünk. A tájat látva az az érzésem, mintha egy óriásgyerek duplózott volna itt és hirtelen a játékkockák kővé változtak volna.

Olyan fél 12 körül értünk fel a csúcsra, ahonnan ilyen volt a kilátás a Glen Rosára.

Ez pedig már az északi oldal.

Hihetetlen, aprózott sziklákból összeálló csúcsok. Kár, hogy a kőzetek iránt korábban sosem érdeklődtem különösebben, most jó lenne tudni, miért ilyenek...

Meg ilyenek... Szép lassan ereszkedünk le a Glen Rosa irányába. Időnkánt csúszkálva a sima sziklákon, de kapaszkodó mindig akad bőven a furcsa alakú sziklák között.

Majd a Glen Rosán végighaladva jutunk vissza kiindulási pontunkhoz, Brodickhoz. Fantasztikusan tiszta a völgy kis patakja, végig süt a nap, látunk pár szarvast is békésen legelészni útközben. Az utolsó komppal jövünk vissza némi szusszanás után a tengerparton.

Távolodóban.

Gyönyörű nap volt, fantasztikus időjárással (napkrém persze kötelező már ilyenkor ;-)).

Sál

Elkészültem életem második kötött sáljával. Valamikor télen kezdtem el és nem túl rendszeresen jutottam hozzá, szóval elég lassan készült el, de végülis nem ez a lényeg.
Hanem hogy nagyon elégedett vagyok az eredménnyel: a fonal maga (drops big delight) nagyon gusztusos, illatos, finom tapintású gyapjúfonal, ami lila és zöld árnyalatokban váltakozik. Ilyen lett.

Glen Luss

Egy fantasztikusan szép napsütéses hétfő délelőtt (hosszú esős hetek után) hirtelen felindulásból kirándultunk egyet a Loch Lomond nyugati partjánál lévő Luss völgyébe (Glen Luss; glen=szoros, szurdok, völgy).

A tavasz már a levegőben volt

Ilyen fantasztikus alakú felhők kukucskálnak ki a dombok mögül

Loch Lomond és szigetei a távolban

Észak felé nézve

Ezt a galériát már korábban is kiszúrtam egyszer, mikor erre jártunk, csak valahogy annyira szürreálisnak tűnt a semmi közepén a hegyoldalban, hogy aztán meg is feledkeztem róla. 

Most viszont hoztam róla egy képet: kb fél óra gyaloglásra az utolsó lakott területtől egyszercsak ez az épületegyüttes töri meg a természet háborítatlan összhangját. Lakóház (hétvégi ház?) és mellette, mintegy a hátsó udvaron, mellékesen egy helyre kis kiállítóterem, látogatókra készen... 

Nekem tetszik az ötlet... :-)

Hot cross bun +

Húsvéthoz közeledve megnőtt az üzletek polcain a hot cross bun kínálat, méghozzá elég jelentős mértékben. A hot cross bun egyfajta édes péksütemény, ami fahéjjal és mazsolával készül, egy világos színű kereszt van a tetején, valamilyen cukormázszerűségből.
Teljesen véletlen, egy elcsípett beszélgetésből derült ki (legalábbis számomra), hogy a hot cross bun kifejezetten a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik. A rajta lévő kereszt, Krisztus keresztjét jelképezi.

Egész sor hagyomány kötődik hozzá: ha egy Nagypénteken sütött hot cross bunt a konyhában cérnára fűzve felakasztunk, akkor egész évben megvéd a tűzesetektől, valamint biztosítja azt is, hogy mindig jól sikerüljenek a süteményeink, kenyerek, bármi ami tésztaféle és a sütőben készül. Valamint ugyanerről, tehát a Nagypénteken sütött hot cross bun-ról azt is tartják, hogy nem romlik meg egész évben. Még orvosságként is alkalmazták a múltban az e napon készült süteményt.
A kedvencem, az a hot cross bun megosztása: ha valakivel elfelezel egy sütit, akkor a következő évre már biztosítottad is a szoros barátságotokat... :-)
Ha pedig hajóútra indulsz és a tarisznyádban hot cross bun is van, akkor már a hajótörtéstől sem kell tartanod...

hot cross bun

Glenfinnan Viadukt

Lassan két hete, ritka szerencsével, eső nélkül megjártuk az utat fel északra a Glenfinnan Viadukthoz és vissza (míg Glasgowban végig nyomorúságosan szürke volt az ég, esett és fújt a szél... milyen jó is néha kimozdulni :-)).
Az 1800-as évek végén épült Glenfinnan Viadukt mérnöki, építészeti szempontból is lenyűgöző, de engem sokkal inkább a táj szépsége vonzott. És persze kár volna tagadni, hogy az érdeklődésemet eredetileg a Harry Potter keltette fel a hellyel kapcsolatban. Annak is a film változata, ahol ez a hely fontos események helyszíne (dementortámadás a Hogwarts Expresszen).
Persze a skótok nem igazán örülnek annak, hogy ez az amúgy is figyelemreméltó hely "a Harry Potteres viadukt"-ként vonult be a köztudatba, de nem sokat tehetnek ellene. És a turizmusnak meg kifejezetten jót tesz egy-egy ilyen "attrakció".
Hogy milyen fontos a skótoknak a hely, azt egyértelműen mutatja, hogy az egyik 10 fontos bankjegyükön is ez található:

A valóságtól csak abban különbözik a kép, hogy a Jakobita felkelés emlékét őrző toronyszerű emlékmű néhány kilóméterrel odébb, a Loch Shiel partján található.

Érdemes a nosztalgia gőzössel is végigmenni a Fort William - Mallaig útvonalon (ez áthalad a viadukton is). 

Jót sétáltunk a környéken, még erről pár kép:

Loch Shiel

Kilátás a jakobita emlékműtől